Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat
Beszédjavító, Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai Fejlesztő, Oktató és Gondozó Tagintézménye

 
   
A legtöbben már akkor kommunikálnak gyermekükkel, amikor Ő még
a mama szíve alatt van. És Ő? Mikor kezdi?… A szülő olykor elbizonytalanodik,
úgy érzi, hogy gyermeke másképpen, a többiektől eltérően, esetleg
„hibásan” beszél, kommunikál. Igyekeztünk egy olyan áttekinthető
rendszert készíteni, melyben megtalálhatóak azok az alapvető tünet-együttesek,
melyek valamilyen eltérésre utalnak, vagy utalhatnak.

A beszéd az egyik legfontosabb képesség. Képess??g, ami fejleszthető,
korlátlanul. Nem csak gyerekkorban, de felnőttkorban is, – bármikor.
Nem csak színészeknek, előadóknak közszereplőknek, – bárkinek. Nem
csak felszínesen, de tökéletesen, -bármilyen beszédhibáról is legyen
szó. Nem csak azoknak, akiknek verbális nehézségeik legyőzésére
kell, de azoknak is, akik baleset vagy betegség folytán veszítettek
e képességükből és reménytelenek.

Az FPSZ Beszédjavító Tagintézménye nem távlati,
de annál sürgetőbb célja, hogy valódi, élő terápiás műhelyként,
szakmai bázisként működjön. Ha összedolgozunk, Önökkel együttműködve
olyan kapcsolódási pontot hozhatunk létre, ahol a gyógypedagógia
legújabb kutatási eredményeire támaszkodó terápiák és a legfrissebb
t??rvényi háttér egyaránt naprakészen rendelkezésre áll az Önök –
de elsősorban a rászorulók – részére.

2017. 02. 23.

2017 március 6-án a Logopédia Európai Napja alkalmából ismét szakmai programokkal várjuk az érdeklődőket.

Időpont: 2017. 03. 06. hétfő

Helyszín: Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Beszédjavító Tagintézménye

1077 Bp., Izabella u. 1. (Az ettől eltérő helyszínt az adott programnál feltüntetjük.)

PROGRAM

 

 

2016. 03. 07.
Logopédia Európai Napja

6-7 éves gyerekek kiscsoportos diszfónia terápiája
foglalkozást tartja: Nagy Orsolya

Komplex nyelvi fejlesztés nagycsoportosokkal
foglalkozást tartja: Ruff-Kiss Ágnes Logopédus

A Logopédia Napja Európában

a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat tagintézményeiben,

Budapest minden kerületében 2016. március 7-én.

(sajtóközlemény)

Évről évre nő a logopédiai ellátásra szorulók száma, nálunk a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatnál idén elérte a 15 000-t.

Ebben az évben a rendezvény központi témája a gyermeki beszédben megjelenő diszpraxia, ami a nemzetközi adatok szerint a gyermekek 0,2 %-ánál fordul elő. Ez a beszédzavarban érintett gyerekek 4,3 %-a.

A diszpraxia idegrendszeri eredetű zavar, amely a mozgáskoordináció fejlődését érinti. Sérül az artikuláció pontossága, a beszédmozgások következetes végrehajtása. Általánosságban a diszpraxiás gyermekek beszéde egyhangú, dallamtalan, hangsúlynélküli. Van, aki képtelen egy szót azonos módon kiejteni, és van, akinek az egyes beszédhangok túl bonyolultak. A nehezen érthető beszéd befolyásolja az érintett gyermek társas kapcsolatait, kommunikációját, iskolai előmenetelét.

Mint a legtöbb esetben, a minél korábban kezdődő terápia itt is kulcsfontosságú.

Mivel a babák környezetükkel való kommunikációjának első formája a mozgás, melyre a későbbiekben a többi kommunikációs forma is épül, a mozgásfejlődés elmaradása a beszédfejlődés lelassulásához vezethet.

Az iskolába lépés előtt álló, nyelvi elmaradással küzdő gyermek 52 %-ánál a mozgás területén is tapasztalható alulműködés, de még a későbbiekben megjelenő olvasási zavar is kapcsolatban áll a mozgás- és nyelvi fejlődéssel.

Ezért érdemes odafigyelni a minél korábbi megsegítésre, fejlesztésre, mert kutatási eredmények támasztják alá, hogy 4-5 éves gyermekek mozgásügyessége annyit fejlődik ebben az időszakban, mint az azt követő 9 évben összesen.

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat az idei évben is nyitott nap keretében ünnepli az eseményt Budapest minden kerületében. A diszpraxia mellett más-, sokakat érintő beszéd- és nyelvi zavarokhoz kapcsolódó játékos foglalkozásokkal, szemléletes előadásokkal, tanácsadással, nyílt órákkal várjuk az érdeklődőket.

A részletes program, az alábbi oldalon tekinthető meg: http://fpsz.hu/logopedia-europai-napja-2016-programfuzet/

Mosányi Emőke
főigazgató

 

 

2016. 02. 09-10.
Korai Fejlesztés Hete

9:00 – 9:30   “Járni tanul a szó…” – Játékos beszédindító és beszédfejlesztő foglalkozások bölcsődei csoportokban.

A foglalkozásokat vezeti: Oláhné Tóth Edina logopédus,
és Farkas Ildikó fejlesztőpedagógus

Powered by WordPress | Designed by: Best SUV | Thanks to Toyota SUV, Ford SUV and Best Truck